Joy Recovered/hu

From Gospel Translations

ApCsel 3,19; 16,31

Tartsatok tehát bűnbánatot, és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek!

Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz!

A sorozat folyamán tulajdonképpen arról beszéltünk, hogy hogyan értsük meg a világot és mindazt, ami benne van. Nevezhetjük ezt keresztyén világnézetnek vagy keresztyén életfilozófiának is. Mindannak, amit eddig hallottunk ebben a sorozatban (és a „Kutasd az örömöt!” c. rövid írásban) az volt a célja, hogy segítsen megérteni, hogy mit jelent keresztyénné válni.

Mit jelent keresztyénné válni?

Azt jelenti, hogy felismerjük, hogy létezik egy csodálatos Isten, aki mindent és mindenkit a saját dicsőségére teremtett – hogy visszatükrözze az ő lényének szépségét és erejét.

Azt jelenti, hogy felismerjük, hogy ezért létezik minden ember, ezért jöttünk létre. Ez az emberi élet értelme – hogy Istennek és egymásnak visszatükrözzük Teremtőnk dicsőséges voltát és minden tulajdonságát azáltal, hogy szeretjük őt, bízunk benne, hálásak vagyunk neki és engedelmeskedünk neki.

Azt jelenti, hogy felismerjük, hogy egyikünk se tudta ezt a célt teljesíteni, nem tudtunk Isten dicsőségére élni, felcseréltük ezt a célt más, nekünk kívánatosabbnak tűnő értékekkel, és így megvetettük az Ő dicsőségét. Ezt nevezi a Biblia bűnnek. És mindnyájan bűnösöknek bizonyultunk.

Azt jelenti, hogy felismerjük, hogy mindezek következtében az Úr mindnyájunkat jogosan ítélt örök büntetésre a végtelenül dicsőséges Isten meggyalázásának végtelenül nagy bűnéért.

És azt jelenti, hogy felismerjük, hogy Istent az ő szeretete arra indította, hogy elküldje az Ő Fiát, Jézus Krisztust a világba, hogy az önmagukon segíteni nem tudó bűnösöknek örök életet szerezzen. Amikor Jézus meghalt a bűnösökért, megfizette bűneinkért a váltságdíjat, elviselte helyettünk a büntetést és jóvátette Isten dicsősége meggyalázásának bűnét a mi nevünkben.

Hogyan válhatunk keresztyénekké?

A sorozat utolsó kérdése: Hogyan válhatunk keresztyénekké? Hogyan válhat a Jézus által fizetett váltságdíj értem fizetett váltságdíjjá? Hogyan válhat a bűnök engesztelése, amit véghezvitt, az én bűneim engesztelésévé? Hogyan válhat Isten meggyalázott dicsőségének helyreállítása, amit ő végzett el, nekem tulajdonított helyreállítássá? Mit tegyek, hogy legyen üdvösségem?

Nagyon fontosak ezek a kérdések. Amikor a filippibeli börtönőr így kiáltott fel az ApCsel 16,30-ban Pál és Szilász előtt: Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?, Pálék nem válaszolták azt, hogy „Semmit sem kell tenned, már megmenekültél, ugyanis Jézus az egész világért meghalt”.

Nem ezt mondták, hiszen nem ez az igazság. Jézus bűnök bocsánatáért hozott áldozata nem arra volt szánva, hogy bárkit megmentsen mindenféle személyes reakció híján is. Arra a kérdésre, hogy: Jézus a világon mindenkiért megfizette-e a váltságdíjat, és a világon mindenkiért elvégezte-e az engesztelést?, a biblikus válasz az, hogy: Krisztus halála végtelen érvénnyel bír, és annyi kegyelmet szerezhet, hogy az mindenkinek elég lenne, aki valaha élt a földön. Megváltó erejét tekintve mindenkinek elég, de gyakorlatilag csak azok számára hoz üdvösséget, akik igent mondanak az evangélium üzenetére.

Jézus halálát mindenkinek, bárkinek hirdethetjük azzal a bizonyossággal, hogy az általa biztosított kegyelem elég ahhoz, hogy minden bűnünket eltörölje, ha elfogadjuk azt, és hiszünk Jézus Krisztusban. Az ő halálának ereje akkora, hogy minden bűnre engesztelést szerezhet, ha elfogadjuk azt, és hisszük Jézus Krisztust. Akkora váltságdíjat jelent ez, amely elég megfizetni mindazok adósságát, akik Krisztushoz térnek, és hisznek benne. Ha hozzá térünk, és hiszünk benne, Krisztus minden érdeme nekünk is beszámítódik érdemül.

Isten előkészítette a bűnösöknek a szabadulás útját. És ez elégséges minden bűnös megváltására. És Isten mindenkit hív és vár. Viszont azok, akik nem jönnek, nem térnek hozzá, nem részesülnek az üdvösségből. Az embernek mindenképpen válaszolnia kell erre az isteni ajánlatra. És ma reggel erről szeretnénk beszélni önöknek. Mit kell válaszolnunk Jézus hívására ahhoz, hogy bűneink megbocsáttassanak, és örök életet nyerjünk? Vagy hogy a börtönőrhöz hasonlóan fogalmazzunk: Mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?

Két akadály, amely a helyes válasz útjában áll

Az erre a kérdésre adandó helyes válasz útjában két nagyon nagy akadály áll:

1. Saját bűnös voltunk

Egyik saját bűnös voltunk. Nem akarjuk elismerni, hogy a helyes válasz a dolgok megváltozását jelenti és azt, hogy fel kell adjunk számunkra nagyon kedves dolgokat. Nem akarjuk elismerni, hogy MI magunk is MEG kell, hogy VÁLTOZZUNK. Legszívesebben olyasmit válaszolnánk, amiben benne van az, hogy megszabadulhatunk bűneinktől és a pokoltól csupán az által, hogy elhisszük, hogy Jézus meghalt a mi bűneinkért, de ne kelljen ezen hit nyomán semmit változtatnunk az életünkön. Ez a helyes válaszadás első nagy akadálya: bűnös voltunk nem akarja elfogadni, hogy az üdvösséghez le kell mondanunk egyes dolgokról.

2. A mai egyház számos tanítója

A másik akadályt az jelenti, hogy sok ezer olyan ember működik ma az egyházban, akik azt tanítják, hogy a Biblia tanítása szerint elég, ha csupán értelmünkkel hiszünk az evangéliumban. Ezek az emberek azt állítják, hogy minden további, az üdvösséget illető követelmény abba az osztályba sorolandó, amit az Újszövetség „cselekedetek”-nek nevez, és ha ezeket megköveteljük, akkor már azt jelenti, hogy ki próbáljuk érdemelni az üdvösséget.

Tehát mind a saját bűnös voltunk, mind az egyház számos tanítója közrejátszik abban, hogy nehezen halljuk meg a „Mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?” kérdésre a helyes választ. De lássuk, mit is mond erről az Újszövetség!

Az üdvösség kegyelem és nem cselekedetek által történik

Elsősorban, hangsúlyoznunk kell, hogy az üdvösséget ingyen kapjuk, nem lehet kiérdemelni. Az Efézus 2,8-ban ezt írja: Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez, nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék. Tisztázzunk egy dolgot: nem a CSELEKEDETEINK üdvözítenek! Azaz semmit sem TEHETÜNK, hogy KIÉRDEMELJÜK az üdvösséget. Semmit nem tehetünk, amivel aztán dicsekedhetnénk. És nem is VÁSÁROLHATJUK MEG az üdvösséget. Krisztus már megfizette annak az árát, nekünk ingyen adják.

Ha nem érdemelhetjük is ki, ez nem jelenti azt, hogy nincsen semmi feltétele

A Jelenések 22,17 így hívja üdvösségre a bűnösöket: Aki szomjazik, jöjjön! Aki akarja, vegye az élet vizét ingyen! Figyeljük csak meg: ezt a vizet nem lehet megvásárolni. Nem szabtak semmi árat neki, amiért megvehetnéd. Ingyen van. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nincs semmi feltétele annak, hogy ihass belőle, és üdvözülhess. Íme mit mond a szöveg: Aki szomjazik, jöjjön! Ez elengedhetetlenül fontos. Oda kell jönnöd. Majd ezt mondja: Aki akarja, vegye az élet vizét ingyen! Az akarat is elengedhetetlenül fontos.

Más szóval, amikor a Biblia arról beszél, hogy az üdvösséget nem ÉRDEMELHETED KI, vagy nem végezhetsz JÓ CSELEKEDETEKET, hogy azok árán megvásárolhasd azt, ez nem azt jelenti, hogy az üdvözülésnek nincsen ára, nincs semmi hozzá kapcsolódó követelmény. Tulajdonképpen az ára az, hogy megváltozik benned, hogy mire leszel szomjas. Meg kell fizesd a halál vizétől az élet vizéhez fordulásnak az árát.

A hit Istennek szerez dicsőséget, a cselekedetek pedig nekünk magunknak

A Biblia azért ügyel olyan féltőn arra, hogy az üdvösséget ne lehessen cselekedetek által megszerezni, mert az megrabolná az üdvösség munkáját szerző Istent az Ő dicsőségétől. Ha mi magunk próbáljuk kiérdemelni üdvösségünket, az arra hívja fel a figyelmünket, hogy mi milyen erősek, milyen értékesek vagyunk, milyen sokkal járultunk hozzá az üdvösség munkájához. Viszont a hit teljes figyelmünket Krisztusra és az ő értékére tereli, arra, hogy az ő érdeme: lénye és megváltó műve elég a mi üdvösségünkhöz. A hit Istennek szerez dicsőséget, a cselekedetek pedig nekünk magunknak.

Isten legfőképpen azért nem engedi meg, hogy az üdvösséget cselekedetek által is elnyerhessük – hogy az üdvösségünket saját erőfeszítéseink árán nyerjük el –, mert ez megrabolná Jézust az Őt megillető dicsőségtől. Isten azon van, hogy a teremtett világot helyreállítsa eredeti rendeltetésére (1. igazság). Isten a világot eredetileg saját dicsőségére teremtette, és úgy is üdvözíti, hogy ez a nagyszerű cél helyreálljon. Tehát az üdvözülés folyamatában semmi olyan nem kaphat helyet, ami kisebbíti az Ő dicsőségét.

Pál az Efézus 2,8-ban azt írja, hogy: Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által. Azért üdvözít minket hit által, mert a hit az ő dicsőségének záróköve. Ezt onnan tudjuk, hogy az Efézus 1,5 és következő versekben azt olvassuk, hogy: Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint, hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét. Minden, amit Isten a megváltás munkájában elvégzett, azt a célt szolgálja, hogy dicsőséges kegyelmének magasztalást szerezzen részünkről.

Mihelyt ezt megértettük, nyilvánvalóvá válik az is, hogy miért szükségesek egyes dolgok az üdvösségünkhöz, és miért mellőzhetünk másokat. Egyszóval Isten olyasmit követel tőlünk, ami az ő kegyelmét dicsőíti, és minden olyasmit elvetni kényszerít, ami önelégültségünket és bűnös voltunkat dicsőítené.

Milyen az evangéliumra adott válasz, amely dicsőíti Istent?

Nos, milyen választ adjunk tehát az evangélium üzenetére? Láthattuk az ApCsel 16,31-ből, hogy Isten azt kéri, hogy higgyünk benne: Higgy az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülsz! Hagyjuk, hogy az Újszövetség többi része is szóljon ebben a kérdésben. Mit mond az Újszövetség, milyen az a válasz, amely dicsőíti Istent?

1. Ha hisszük, hogy bizonyos dolgok igazak

Bizonyos esetekben az Újszövetség arról beszél, hogy ahhoz, hogy üdvözüljünk, el kell higgyük, HOGY bizonyos dolgok igazak. János 20,31: Ezek pedig azért írattak meg, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és e hitben életetek legyen az ő nevében. (Lásd 1Jn 5,1).

2. Ha hisszük Jézust vagy hiszünk Jézusban, mint személyben

Más esetben az Újszövetség arról beszél, hogy hinnünk kell JézusT vagy JézusBAN, mint személyben, vagyis hogy bíznunk kell benne, és hűségesnek kell tartanunk Őt. János 3,16: Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. ApCsel 10,43: Aki hisz őbenne, az ő neve által bűnbocsánatot nyer.

Amikor Jézusról elhisszük az igazságot, az Őt dicsőíti, és az is Őt dicsőíti, ha bízunk benne, mint olyan személyben, aki méltó erre. Hogy a Fiúnak minden tiszteletet megadjunk, mindkét fajta hitre szükségünk van.

3. Ha megtérünk

Az ApCsel 3,19 ezt mondja: Térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek! Majd a Lukács 13,3-ban Jézus ezt mondja: Ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen vesztek el. (Lásd Lukács 15,7.10).

Egyesek azt állítják, hogy ha az üdvösséget a bűnbánat feltételéhez kötöd, cselekedetektől teszed azt függővé. Ez nem így van. A bűnbánat és a cselekedetek két különböző dolog. A bűnbánat azt jelenti, hogy a bűn förtelme helyett a kegyelem lakomáját választom. Amikor a tékozló fiú elhatározta, hogy elfordul a világ förtelmeitől, és hazatér az apja házába, az apja nem a szolgák közé sorolta be, hanem nagy lakomát rendezett a tiszteletére. A bűn förtelmétől a mennyei lakoma felé fordulni nem esik a cselekedetek kategóriájába. El kell fordulnunk a bűntől, és hazatértünk Istenhez. Ez a bűnbánat lényege. Nem arról van szó, hogy CSELEKEDETEK által próbálunk érvényt szerezni magunknak. A tékozló fiú nem érdemelt ki semmit azzal, hogy hazatért. Mindent, amit kapott, ingyen kapta. És mi is ingyen kapjuk. De ha kapcsolatba akarunk kerülni és maradni Istennel, akkor el kell engednünk a bűnt. Ez a bűnbánat lényege, és nem az, hogy cselekedet lenne.

4. Ha olyanokká válunk, mint a gyermekek

A Máté 18,3-ban Jézus ezt mondja: Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Más szóval: Ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát. (János 3,3). Hogy Isten országába bemehessünk, meg kell fordulnunk eddigi utunkról, és olyanokká kell válnunk, mint a gyermekek. Vagyis meg kell aláznunk magunkat Isten előtt, el kell ismernünk, hogy a magunk erejéből nem vagyunk képesek semmire, és meg kell vallanunk, hogy a saját büszkeségünk, önelégültségünk és önbizalmunk helyett, most már benne szeretnénk bízni. Ezt jelenti az igazi bűnbánat. És ez nem minősül cselekedetnek. Sőt, egyenesen a cselekedet ellentéte. A gyermekek olyan emberek, akik elismerik, hogy semmit sem képesek kiérdemelni. Tehetetlenek és függenek valaki mástól. Isten követelményként állítja elénk, hogy ahhoz, hogy bemehessünk az Ő országába, legyünk olyanok, mint a gyermekek. Ez egyáltalán nem a cselekedetek kategóriájába tartozik. Ha valakinek a gyermeke leszel, ezzel semmit nem érdemeltél ki.

5. Ha engedelmeskedünk Krisztusnak

A Zsidókhoz írt levél 5,9-ben ezt olvassuk: Örök üdvösség szerzőjévé lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki. Az 1Péter 4,17-ben ezt írja: Mi lesz a vége azoknak, akik nem hisznek az Isten evangéliumában? Majd a János 3,36-ban ezt találjuk: Aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta.

Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy az evangélium isteni hatalommal érkezik hozzánk. A hatalmat csakis engedelmességgel lehet elfogadni. Ha nem engedelmeskedsz neki, azt jelenti, hogy nem fogadod el, azt jelenti, hogy elutasítod. És ha elutasítod az Isten hatalmát, amelyet az evangéliumokban jelent ki, akkor magát az evangéliumot utasítod el, és nem üdvözülhetsz. Isten kegyelmének hatalmát, autoritását csakis az engedelmesség lelkületével lehet dicsőíteni.

Egy másik igerészben is ezt találjuk, ugyanis Jézus erre gondolt akkor is, amikor az embereket arra hívta, hogy vegyék fel a keresztjüket, és KÖVESSÉK ŐT.

6. Ha meghalunk önmagunk számára, és Krisztust követjük

A Márk 8,34-ben Jézus ezt mondja: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt.

Ez az igeszakasz arról beszél, hogy ahhoz, hogy megmentsük az életünket, el kell veszítenünk azt, azaz meg kell tagadnunk önmagunkat, meg kell halnunk önmagunk számára, és követnünk kell Jézust. Cselekedet lenne ez? Amikor meghalunk önmagunknak, ez cselekedetnek minősülhet-e? Semmiképpen. Drága, büszke énünket meghalni hagyni nem cselekedet, hanem igenis a cselekedet halála. A cselekedet hal meg itt. A régi bűnt szerető, önmagát dicsőítő, Istennek ellenálló énemnek meg kell halnia. És ha ez meghal, azzal én még nem érdemeltem ki semmit. Senki sem szokott azzal dicsekedni, hogy kényszerítették kereszthalált halni. Ha keresztre feszítettek, ezzel még semmit nem érdemelsz ki. Ez nem minősül cselekedetnek, hanem változásnak – a lehető legmélyebbre ható változásnak.

És ugyanez vonatkozik a „Jézus követésére” is. Jézus követése szintén követelmény, de nem cselekedet. Amikor az Elliot Parkban sétálok, és követnek a galambok, mert látják nálam a kenyérmorzsát, amire olyan nagyon áhítoznak, tettük nem számít nekem szánt cselekedetnek, ugyanígy a mi Jézus-követésünk sem számít cselekedetnek.

Jézus követése csak akkor minősülnek az üdvösségünk elnyerése érdekében végzett cselekedetnek, ha azért követnénk, hogy mi adjuk meg neki, amire neki szükséges van, és nem fordítva. Viszont a Márk 8,34 és következő versek lényege éppen az, hogy ha elveszted az életedet, megmented azt. Ha meghalsz, élni fogsz. Ha kockáztatsz, nyersz.

Jézus nem azért követeli meg tőlünk, hogy kövessük őt, mert szüksége van a munkánkra, hanem mert nekünk van szükségünk az ő szeretetére, közösségére és segítségére. Ő az orvos, mi páciensei. Íme mit mond a Márk 2,17-ben: Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek; nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket. Amikor Jézus hívásának engedelmeskedve követjük Őt, nem egy munkaadó előtt állunk, aki majd megfizet a munkánkért, hanem az orvos előtt, aki meggyógyíthat bennünket. Ez nem cselekedet. Az evangélium nem egy olyan tábla, amin azt írja, hogy „Segítség!”, hanem olyan, amin azt írja „Segíthetünk!”. Ha az előbbi lenne, akkor követésünk cselekedetnek minősülne. De mivel az utóbbi, követésünk hitnek tudható be.

A hit azt jelenti, hogy Jézushoz jövök, hogy minden szükségemet betöltse, és minden vágyamat teljesítse. Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha. (János 6,35)

Mihelyt megértettük, hogy a hit lényege az, hogy Jézushoz jövünk, hogy önmagával betöltsön minket, kezdjük meglátni, hogy az összes többi elénk állított követelmény tulajdonképpen csak a hit követelményének különböző leírása.

Forduljunk hittel Jézushoz

Ma reggel tehát mindenkit erre az egyre hívok – hogy forduljunk hittel Jézushoz! Higgyük el, hogy csak arra van szükségünk, amit ő ad nekünk, vagyis önmagát! Szívünk mélyén mondjuk ezt neki:

„Nálad van az igazság és a tudás kulcsa, nálad van az Isten bűnbocsánatának és elfogadó szeretetének kulcsa, nálad van a reménység és az örök élet kulcsa, nálad van az értelmes és céltudatos élet kulcsa, nálad van a megigazulás és a megbékélés kulcsa. Ezért hozzád jövök. Elfogadom mindazt, aki vagy. Minden egyebet elvetek, és egyedül hozzád ragaszkodom, mint Uramhoz és Megváltómhoz. Hálát adok neked, és dicsőítem a te nevedet, hogy szerettél engem, és megadtad nekem mindazt, amire szükségem van ahhoz, hogy örökké boldogan éljek. Ámen.”

Lásd még az alábbi szövegekben megfogalmazott követelményeket is:

• Zsidókhoz írt levél 7,25: Ezért üdvözíteni tudja örökre azokat, akik általa járulnak Istenhez.
• János 1,12: Akik pedig befogadták, azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek.
• János 10,9: Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, megtartatik.
• János 6,35: Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg.
• János 4,14: Aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik.
• Lukács 14,33: Így tehát, aki közületek nem mond le minden vagyonáról, nem lehet az én tanítványom. (Lásd még Lukács 10,28-t: Tedd ezt, és élni fogsz!)
• Róma 10,9: Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz.
• Róma 10,13: Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.